Budapesten 27 fok volt, aztán haza jöttem, lecseréltem a téligumit nyárira, és megjött a hó. Húsvétkor. De ez semmi. Ma, április 23-án 15 centi hó esett. Egyik szemem sír, a másik nevet. Szép, nagyon a táj, megint fehér minden, világos, ráadásult este fél 10-ig világos van, még inkább. A másik sír, hogy miért kell ezt éppen április végén csinálnia?
Hozok képeket mindjárt. A képeket délelõtt csináltam a régi házam udvarán.
Ugyanúgy készül, mint a hagyományos mákosguba, de a végén két hónapja ledarált és a hűtőben tárolt cukrozott mákkal hintjük meg. Szépen magába szívja és a desszertben visszaadja a zöldségek, sajtok, húsok, hagyma, citrom... zamatát.
Azért hoztam kiflit, hogy a korábban megmaradt mákot el tudjam használni. Ma jött el az alkalom, és hát az íze kicsit meglepetés volt. Megmentettem: bő cukrozott vaníliás tejjel leöntöttem, és kikanalaztam, mint ahogy a nagyapám ette a tejbe karikázott kiflit, mikor már nem voltak fogai. A tej elnyomta a zeller ízt.
Holnap remélem nem lesz drog vizsgálat a munkahelyen. A finnek azzal ijesztgetnek, hogy a mák pozitív jelzést ad az ópium teszten, ezért félnek tőle.
Mikor a pilóta bemondta, hogy Budapesten 27 fok van, a gép fedélzetén üdvrivalgás tört ki. Á, nem is. De én még hóban indultam el, és érkezéskor nagyon meleg volt. (Szerencsére volt hely a táskámban a télikabátnak.) Másnap is (meleg volt). Annyira, hogy kitoltam anyámat a teraszra, hadd süsse a nap. Ma meg elindultam egy szál pólóban boltba a városba. Átvenni megrendelt cuccokat. (Nagyon kellett egy kanálgép, és ugyanott kaptam egy katonai bõr övet, fillérekért, amirõl kiderült, hogy alig éri körbe a derekam. Nem az öv hibája.) Gondoltam, csak a reggeli indulás miatt fáztam. Aztán azért beraktam egy kapucnis felsõt a hátizsákba, mikor látogatni mentem a mamát, de mint kiderült, nem volt elég. Fújt a szél, hideg volt. Mikor a Szépjuhászné állomáson a piros-fehér viaszosvászonnal letakart asztalon majdnem egy órát pokemonoztam, már-már jégcsapok lógtak az orromon. Nem is. De a baráti összejövetelen, a vacsora után azt mondtam, hogy még a havazás elõtt haza szeretnék érni. Dõltek a röhögéstõl. Á, dehogy.
Anyám ma vonaton képzelte magát, kérdezte, hogy mikor kell leszálni. Mondtam megkérdem a fehér köpenyes kalauzokat. Kérdeztem van-e bérlete, mondta, hogy õ már öreg, neki nem kell. Ez igaz is volt.
Most élvezem a nyarat, vagy minek is nevezzem, minden zöld, a fák virágoznak, meg a tulipánok. A parlamentet ma láttam nappal és este kivilágítva is. Ha itt élnék, fel se tûnne. De külföldrõl haza jõve azért megdobogtat.
A villamos tele volt élettel, nagy mellekkel, tavasszal, boldogsággal. Én a tegnapi látogatás után haza akartam menni, anyám annyira nem volt képben, nem tudta elfogadni, hogy valami szaros labor miatt nem mehet a héten az idõsek otthonába, pedig már visszaszámolta a napokat. Haza akart jönni, és mikor (a napoztatás után) beraktam az ágyba és betakartam, akkor esett le neki, hogy nem viszem haza. Mondtam, hogy megkérdem a nõvéreket, hogy elengedik-e, és nem mentem vissza, úgy léptem le, angolosan. Aztán hívta a hugomat, egyedül õt tudja felhívni a telefonjával, hogy õ már az óvoda sarkán vár a taxival kabátban. Mikor otthagytam, pizsamában volt az ágyban, a kórházban.
Szomorú. Szomorú.
Minek legyek itt, ha nem tudom felvidítani, ha nem tudok rajta segíteni? És azt hiszi, hogy ha itt vagyok, akkor hozom haza. Kb mint egy óvodás.
A múlt hétvégén lecseréltem a kocsi kerekét. Vasárnap 13, hétfõn 16 fok volt, gondoltam itt a tavasz, feltettem a nyári gumit. Hétfõn este esett az esõ, kedden hajalban lefagyott, aztán kedden egész nap esett a hó. Csúszkálva, de eljutottam a munkahelyig. Haza csak csütörtökön mertem hozni a munkahelyi garázsból, mert addigra a nap felolvasztotta a jeget az utakon. A hó tovább esett és kb 15 centinél állt meg. Ma +2 fok volt, el mertem menni vele a boltba, hogy a holnapi születésnapra bevásároljak, azon kívül most nem használom, parkoltatom (*). Az új lakásba vonattal mentem. Meglepõen könnyû oda eljutni, bár elõbb el kell menni busszal Kauniainenbe, onnan vonattal Helsinkibe, vonatot kell váltani a reptér felé, át a negyedik városba. Az állomástól 3 percre van a lakás, a reptér 13 perc vonattal (nem mértem le).
A város központjától (Tikkurila) nem messze egy általános iskolában kedden lövöldözés volt. 12 éves diák ölt meg 2 vagy három azonos korú õt molesztáló diákot. A zászlókat mindenhol leeresztették félárbócra. Szomorú, hogy ilyen megörténhet ebben az országban. Persze ez egyedi eset, de nem vagyok rá büszke, hogy mi egy ilyen városba költözünk.
Szerdán kaptuk meg a kulcsot a lakáshoz, csütörtökön már az új szomszédokkal ismerkedtem, most volt az éves lakógyûlés. Az átlag életkor 70+, sok az eredeti lakos. Van egy gyerekét egyedül nevelõ szomszédunk, vele összebarátkoztunk. Meg a szomszéd bácsival, aki mellettünk parkol. Mindenki nagyon kedves. A házban 7 lépcsõház van, és egyikben sem láttam külföldi nevet a kapu melletti névtáblán. Tetszik a hely.
(*) Most már vissza nem teszem a téli szöges kerekeket, remélem, hogy mire autóval Budapestre megyek, addigra elolvad a hó is. Barátnõ korábban azt mondta, hogy odafele jön velem, ma azt mondta, hogy inkább dolgozni fog, hogy a megnövekedett felújítási költségeket visszahozza. Én nem tudok extra munkát vállalni, én ha spórolni akarok, kihagyok egy budapesti utazást, vagy nem eszem. Lehet, hogy ez az autós út marad ki, bár nagyon kellene menni az osztálytalálkozóra, meg aztán el kellene hozni anyám lakásából a szajrét. Azt már mondtam, hogy bekerült az öregek otthonába?
Megkaptuk a kulcsot, elkezdtük kicsomagolni az új lakást. Ami nem új, csak nekünk. Helyenként 3 réteg tapéta van egymáson, gõzölõ géppel gõzöljük, úgy viszonylag könnyen lejön. A saját lakásomban a hálószobám tapéta eltávolítása és a festés 7 hónapig tartott, ebbõl a tapéta levakarása legalább a fele volt, most 2 nap után megvagyunk a nappalival és az egyik szobával, a maradékkal holnap végzünk. A gõzöléses trükköt a festõk mondták, s segítettek megspórolni 750 eurót, annyiért csinálták volna meg õk. Volt 3 beépített szekrény, annak a lebontása és a hulladék elszállítása 2000 euro lett volna, azokat ma 2 óra alatt lebontottuk, rombolni mindenki tud, és a hulladék faanyagot hétfõn egy vállalkozó 150-200 euroért elviszi a hulladéklerakóba. A parketta nem menthetõ, még nem tudjuk kivel és hogy fogjuk felújítani a padlót. A festésre megkötöttük a szerzõdést, rengetegbe kerül, de javítják az ajtókat is (van, amelyik be van szakadva), és festik az ablakok, ajtók kereteit is. A plafon "cseppkõ" szerû, rücskös, azt fújni fogják. A beépített szekrényeket versenyeztetjük, az egyik ezer euróval olcsóbban hozná, de tolóajtós, én frászt kapok a tolóajtótól, fõleg, hogy a szekrény közepét nem fogjuk teljesen elérni. Hiába mondom az asszonynak, hogy rendes ajtókkal kérje, olcsóbb is lenne. A villanyász majd csak hétfõn jön, becsülni sem tudom, mennyibe fog kerülni, hogy a falon kivüli kábelcsatornából a kábeleket a lábléc mögé rejtse. Meg van egy extra kérésem, az én szobámba is legyen ethernet, meg tévé antenna csatlakozó, ahol magyar tévét fogok nézni. Utálom a wifit, még mindig. A lakatosnál megrendeltük a zárak újra kódolását. Egy vagyon lesz, mivel két bejáratunk van, az egyik a lakásé lenne, a másik az irodáé. Amint legyártja a gyártó, cseréljük. Ma kintvolt egy újabb szaki, akirõl kiderült, hogy magyar. Az asszony beszélt vele, mert több árajánlatot akart. Neki sajnos már nem igen maradt munka, mert akik tegnap jöttek ki, azok eléggé profiknak tûntek, és velük leszerzõdött. (Meg volt, amit már megcsináltunk mára magunk.)
Holnap csekinelek, aztán jönnek a gyerekek segíteni (M* és a barátnõje), aztán N* születésnapját fogjuk ünnepelni, vagy négyen, vagy öten, attól függ, asszony végez-e a házban. Ebben a fél családban két és fél vegetáriánus van, úgy készülök, hogy nekik is finom legyen.
Amugy hulla fáradt vagyok. Talán a húgomtól elkapott nem ragályos kór utóhatása, talán rák, vagy öregkori végkimerülés, vagy elvonási tünet, vagy szívelégtelenség. Bármi is lehet, szerencsére van a tévében jó sorozat és az kikapcsolja az agyam. (Francia sorozat, takarítónõ szuper intelligens és beskatulyázhatatlan egyéniség, a rendõrségen takarít, és megoljda a megoldhatatlan bûnügyeket. Tetszik. Nem a nõ, hanem a sztori.)
Azzal, hogy a festés nagy részét rábíztuk szakemberre, bár baromi drága lesz, egy csomó munkát és szívesség-kérést (és pizzát) megspórolunk. Ami nem is baj, de nem tudom, mibõl fogom tudni a rám esõ részt kifizetni. A barátnõmnek megtakarított pénze van, nekem meg havi fizetésem... Ha idõ elõtt megdöglök, akkor nem fogom tudni neki visszafizetni a számlákat és örök idõkre az adósa maradok. Ami nem is baj, ha a túlvilágon majd a meghalt volt férjével akar élni.
