Ha beteg vagyok...

5 éve rajzoltam, most megtaláltam. Ez volt az, ami annyira megnyugtatott, hogy abbahagytam az orvoshoz járást. Hogy mi nyugtatott meg? Az, hogy annak az esélye, hogy valami van, és nem gyógyítható, elég kicsi. S azzal is együtt lehet élni egy ideig.

Ma a gyereket vittem orvoshoz migrénnel. Én kb 5 évvel voltam fiatalabb, mikor rendszeresen fájt a fejem, de én nem hánytam tőle. Nem is emlékszem, mikor múlt el. Ha tudnék benne keresni, megnézhetném a naplóimat, mikor panaszkodtam fejfájásról rendszeresen, s mikor maradt abba. Talán a válás? Talán a hitelek kifizetése? Talán amikor a szívritmuszavar kezdődött?

Mindenesetre most itt a rajz, ha kell, használjátok. Hátha nektek is elmúlik.

Aszcendens, bazmeg

Felmentem egy asztrológiai oldalra, amit 10 évvel ezelõtt valaki ajánlott. Gyorsan létrehoztam egy profilt és kirajzoltattam a szerencsekerekemet. Tele van vonalakkal és jelekkel, a jeleken látom, hogy a csillagövi jegyek, de a vonalakat nem értem, nem is tudom mit lehet belõle kiokoskodni. A születésem pontos idejét sem tudom, csak tippelem, s azt sem tudom, hogy az hogy befolyásolja a "képletem". Gondolom a születésem pillanatában a csillagok állása meghatározza, hogy milyen irányban indul el az életem, és hogy aztán mi lesz belõlem, azt gondolom a neveltetés és a környezeti hatások is befolyásolják. De ha örökölök valamit a szüleimtõl, azt figyelembe veszi-e, nem tudom.

Mindenestre a kör felett látszik, hogy a csillagzatom nyilas, és az aszcendensem, bazmeg, cancer.

Le sem merem írni, ki sem merem mondani, oda se merek nézni. Ez olyan fekete macska, mint az, hogy ha a gyerekeim nevének a kezdõbetûit összeolvasom, az jön ki, hogy Me-La-No-Ma. Nem születési sorrendben, és a lányom mindkét neve szerepel benne, és V* fiam kimarad, talán az egypetéjû ikrek közül õ nem az enyém, és a legkisebb a becenévvel szerepel benne. Ha kijavítom, már javul a kép: MeMaVeEl vagy MeVeMaNo... vagy megforditva ElVeMaMe(g) - élve ma még.

Mindenesetre a hiba a készülékben van, születéstõl fogva, ez magyarázza miért látok megint rémálmokat. 

Tegnap éjjel el voltam veszve egy nagy parkban, ahol az utcai lámpák, még azok a régi fajták, meleg narancssárga fénnyel, világították meg a platánokat. Nyár vége lehetett, voltak levelek a fákon. S nekem ebben a parkban kellett elbújnom valami magas sövénykerítéssel elzárt részen. Ahol 2 holló evett egy harmadikat, pontosabban a szemét akarták kienni.

Gondolhatod, hogy nem érzem magam a topon.

---

Tovább rendezgetem az emlékeim. Most az ezotéria letöltések vannak soron. Elnézem magam a lelki szemeimmel, olyan lehetek, mint apám a halála elõtti 2-3 évben, csak ült az étkezõben, és a korábban nagyított, dobozokba szépen eltett képeibõl készített "könyveket". Gyûrûs mappákba lefûzött lapokra ragasztotta ragasztó stifttel a majdnem A4 méretû képeket. Az életmûvét. Nem adatott meg neki, hogy igazi könyv készüljön a fotóiból. A mi feladatunk lenne, a gyerekeié, hogy halála után õrizzük és gondozzuk a mûveit, szervezzünk kiállításkat, vagy katalogizáljuk és digitalizáljuk az életmûvét. Most én is ezt csinálom, csak a számítógépen lévõ régi letöltött képekkel, zenékkel, hangos és néma könyvekkel, saját irományaimmal. Nekünk nincs idõnk egy mûvész kézzel fogható dolgait átnézni, kinek lesz majd ideje és kedve az én kézzel nem fogható, digitális anyagaimat majd egyszer átnézni, és akár kiszedegetni belõle a legjobbakat? Ha jobban belegondolok, a gondolataim leginkább itt, ezen a blogon marandak fenn. Majd, ha egyszer én is haza költözök.

Találkoztam egy marslakóval

Mindjárt leszögezem az elején, hogy az esemény valóban megtörtént, és igaz, de a címben történt egy kis fordítási hiba, ugyanis a finn "avaruusolento" szó pontos fordítása űrlény, azaz én egy igazi űrlénnyel találkoztam, olyan lénnyel, aki az űrben járt, egy igazi... tádámm... asztronautával. Aki olyan volt, mint mi, teljesen emberszabású, s eredetileg a földről származik, innen ment fel, s onnan jött le közénk, közülünk, hiszen magyar. S igaz nem személyesen találkoztam vele, hanem online videokonferencián, de az nem sokat számít, a kovid óta hozzá vagyunk szokva. Meg mi finnek hozzá vagyunk szokva, pontosabban nem mi, mert a mi gépeink -50 fokban is fellszállnak (leszámítva a múlt hetet, mert akkor a repülők szárnyára spriccelt jégoldó folyadék is befagyott és a lappföldi turisták Lappföldön rekedtek), hogy az utazások sokszor meghiúsulnak a zord időjárási körülmények, vagy a hajtómű tartály szivárgása miatt.

Történt ugyanis, hogy a nagykövetség meghirdette, hogy idejön és előadást tart egy igazi élő magyar miniszteri biztos, aki még igazi két lábon járó nőszemély, akiről korábban nem hallottam, és már a nevét is elfelejtettem, de gondoltam elmegyek megnézni, mert ilyen magas rangú emberrel ritkán találkozik a diaszpórába szakadt magyar, mert ő talán találkozott igazi űrhajósokkal is, s kézrátétellel vagy a tekintete által talán minket is megérinthet az űrutazás korának szele. Akkor arról még nem tudtunk, hogy valódi űrhajósok is résztvesznek az előadásban, élőben. Csak hát a magyar reptér nem volt annyira felkészülve, mint az északi testvéreink repterei, az időjárási viszonyokra hivatkozva pont ennek a macának a gépét törölték. Sebaj, majd online tart előadást. De ha már online, akkor ő felesleges is, megtarthatja az előadást a 3. és 4. kiképzett magyar űrhajós, Gyula és Tibor.

No, hát valahogy így keveredtem bele a találkozóba, mert az ingyen szendvicskéket és a poharazást, ha meghív a nagykövet asszony, nem szeretem visszautasítani. Hátméghogy gyerekkorom óta én is képzeletben egy kicsit űrhajós is vagyok. (Titokban néha azt álmodom, hogy úgy repkedek mint a bókember, szupermen.) Mikor a húgom született, épp fent járt a csillagokban Farkas Berci, a mi Bercink, és kaptam tőle meg a másik kiképzett magyar űrhajóstól Bélától névre szóló üdvözlőlapot.

Most elnéztem szegény Gyulát, mint biodíszletet, ugyan ő is a mi Gyulánk, de róla hamarosan megfeledkezik mindenki, mint ahogy azt se tudja senki ma már ki volt Magyari Béla, míg Farkas Bertalan és Kapu Tibor nevét mindenki tudni fogja. Örökre bevésődtek a magyarságtudatba, mint Petőfi, Mohács, és Vajk.

Mondanám, hogy majd mutatok képet, de inkább mutatom.

Hozzatok kaját! Jó sokat! Nem leszek negatív.

1997 szeptemberében jöttem Finnországban. Az egyetemen volt egy honlapom, a goliát szerveren, azon a honlapon írtam html oldalon levelet a családnak (akkor még nem voltak blogok), akik decemberben költöztek utánam. Novemberben a levél végére ezt írtam:

---

Ha tudsz, kajából hozz sokat. Ami nem fér a csomagba, majd itt megvesszük. 

A repülôre fel tudsz vinni nôi táskát, kabátot, kézipoggyászt (10-15kg). A repülôtéren a csomagokat kocsiról tudod felrakni a mérlegre. Helsinkiben, mikor jönnek a csomagok, már egybôl tudod kocsira tenni. 

Ami otthon marad (bank papírok, számlák, személyi ig.) jól pakold el. A mûszaki dolgokat (TV, porszívó, mosógép, varrógép) bízd rá valakire. Két év múlva lakást veszünk otthon, és lesz hova pakolni. 

Jó csomagolást. 

Nem leszek negatív. 

Várlak benneteket. 

--- 

Először  repültem én is, s mivel volt egy rakás adósságunk, csak küldtem pénzt nekik repjegyre, de én magam nem utaztam haza. Hiba. Hagytam, hogy Ex egyedül költözzön ki a lakásból a 3 gyerekkel. Anyám és az õ anyukája segített, de akkor is, hogy hagyhattam ott egyedül egy ekkora feladattal? A falon ott is maradtak valami kicsit értékesebb rézkarcok, amik fel sem tűntek neki, hogy saját, de mikor észbe kaptunk, már nem volt lehetőség visszamenni érte. A főbérlő valami pénzt követelt a lelakott lakás miatt. Hagytuk a képeket cserébe.

A másik a repülés. Soha nem repült, és hiába magyaráztam el neki ezekben a levelekben (mansplanning), hogy hogy jut el a biztonsági kaputól Helsinkiben a kijáratig, ha neki rengeteg csomaggal és 3 gyerekkel kellett ezt az egészet lelogisztikázni. (Le)bonyolítani. Bonyolítja a helyzetet, hogy ha a 3 gyerek 3 felé indult, mi ketten is kevesek voltunk hozzájuk. A gyerekek akkor 2+2+3 évesek. Az ikrek nagyon elevenek.

A kaja jellemző. Mi a legintimebb érzékszerve a férfinak? A hasa. Persze itt minden 4x drágább volt.

Ja és az optimizmus. Békásmegyeren egy 2 szobás lakótelepi lakás 2,4 millióba került. Sajnos arra nem volt érvényes a szoctám, csak új építésűre, de úgy voltunk vele, hogy 2 év alatt összeszedünk 2 milliót, és kis hitellel megvan a lakás. A gond csak az, hogy 2 év múlva a lakás árak megduplázódtak. Jó, akkor maradunk még két évet. Addigra megvolt a 4 milla, de a lakás árak megint megduplázódtak.

Hát igen, nem láttuk előre.

S mi ez a "nem leszek negatív?" Ez a mondat, beszúrás, farok, valamit már előrevetít.

---

Hát, ilyeneket dobott ma a gép és a családi archívum. Az én saját, egyszemélyes családi archívumom. Másom nincs, csak egy szaros életem (kb azzal az életérzéssel, mint a Tarr Béla filmek képei), meg az emlékeim.

to-i-let

Az egyik szobára ki van írva, hogy toilet. Gondolkodtam, honnan jön ez a szó. Lehet, hogy a "to I let" kifejezésből alakult ki, ahol az elengedést gyakoroljuk? Vagy a magyarból jön (toi - toj)? Inkább ez lehet az eredete, mi mondtuk is a saját tájszólásunkon, hogy megyek tojni. Innen ered a Toyota is (neked mit tojota a nyuszi), mint, ahogy a magyarból ered a hallo (hallod? hallom) és a coach (kocsi) kifejezés is.

Világnyelv vagyunk.

S gyakorolom az elengedést, újra élem a 30 évvel ezelőtti emlékeimet, olvasom az egyetemi tananyagot, nézem a beadandó feladatokat, hogy jé, én ilyet tudtam programozni (kitojni magamból)? meg nézem a gyerekek gyerekkori rajzait és fotóit (jé, én valaha ilyen tökéletes gyerekeket tudtam csinálni)? És ahogy megyek vissza az időben, már az 1990-es évek elején járok, mikor a (leendő) feleségem megcsalt, s azon gondolkoztam, amin most, hogy menni vagy maradni, s látjuk, annak mi lett a vége.

Sok olyan pont volt az életemben, amikor próbáltam megsaccolni előre a jövőt, de nem igazán sikerült eltalálni. Az jó döntésnek bizonyult, hogy visszamentem az egyetemre, s most talán az is, hogy a gyerekek fogantatása előtt nem léptem le (van 3 tökéletes gyerekem, akik a maguk lokális problémáikkal együtt is tökéletesek, s a negyedikből is lehet még akármi is, akár feltaláló vagy művész).

A tegnapi podcast is azt mondta, hogy nem tudjuk megbecsülni a jövőt, vagy a döntéseink következményeit, csak a bizonytalanság biztos, s az lesz sikeres, aki biztos lábbal tudja meglovagolni a kiszámíthatatlan hullámokat. Meg aki jókor van jó helyen. Na ez elég pocsékra sikeredett, de most nem próbálom kijavítani.

Hát ilyen gondolatok, és ehhez hasonlók jutnak eszembe, a Toyotámban, vagy elengedés közben. A legtébb gondolat elszáll, de most installáltam egy hangrögzítőt, amire akár fel is vehetem a gondolataimat, és ha majd 30 év múlva, ha visszahallgatom, akár blogbejegyzést is írhatok belőlük. Mit és mennyit engedtem el eddig, és mit fogok elengedni leközelebb. Anyám lesz az? Anyósom?

Emberek, híres emberek, jönnek és mennek. A mennek inkább érvényes, mert akik jönnek, azokról nem tudhatjuk, azok lesznek-e. Mikor egy híres ember meghal, s a párom kiakad rajta, nyugtatom, hogy ez a mi életünket nem befolyásolja, de ha anyáink meghalnak, akkor azzal az életünk is változni fog. Az lesz az utolsó pillanat, amikor kötelezően fel kell nőnünk, felnőtté kell válnunk. Bár ő ezen már szerintem túl van, én 50 felett sem érzem még magam elég felnőttnek.

S mi kellene ahhoz? Az, hogy fel merjem vállalni, hogy tudom kontrollálni a világot magam körül, legalább lokálisan. S hogy vannak olyan dolgok, amiken nem tudok változtatni. Azokat el kell engedni.