Ez a diagnózis szarabb, mint a rák. A rákost vagy megjavítják, ha lehet, vagy belehal, de ezzel a szarral életem végéig együtt kell élnem. Most már végleges. Nem ehetek fehér lisztet, mert az méreg. Cukrosat se, mert az is méreg. Nem ehetek rizst, krumplit. Mi marad? A 3:1 kávém, amit zsákszámra hoztam magyarból, az megmarad, mert abban is van cukor. Ehetek salátát csirkemellel, mert a koleszterinre is vigyázni kell (elõre látom a fél tábla szalonna sorsát a hûtõben, az asszony nem eszi). Sem nem ehetek túrógombócot, túrós rétest, túrós palacsintát, sem semilyen palacsintát szinte, bár ha találnék pur-pur lisztet akkor talán sós túróval, vagy lecsóval töltve, haha, sem túrós burekot, se túrós tésztát. Marad a fõzelék, a saláta, a grillezett zöldség. Mióta megkaptam az emelt szintû támogatáshoz járó, a betegség kódját tartalmazó TAJ (kela) kártyát, felborult az emésztésem. A fehér kenyér tartotta rendben. A sok saláta miatt folyton éhes vagyok, és vagy megy a hasam, vagy nem megy. Erre mondjuk van megoldás, mivel laktóz érzékeny is vagyok, iszok egy pohár rendes tejet, és jön a menés.
A fogyás megállt, azóta 3 kiló pluszt szedtem fel, hála a gyógyszereknek. A szervezetem nem tudta felvenni az energiát, most baszki felveszi, és ha éhes vagyok, és több salátát eszek, akkor abból is kiszedi az extrát. Szerintem a fénybõl (meg a héten volt északi fény, az északi fénybõl is) kiszedi az energiát, és az miatt újra dagatok.
Tudod ki a fényevõ? Mindenki fényevõ. A napfény élteti, növeszti a növényt, amit megeszünk, meg amit az állatok megesznek, amit mi megeszünk, meg azokat az állatevõ állatokat, akik a növényevõ állatokat eszik. Tehát végsõsoron a nap energiáját esszük meg. Vagy ha az üvegházban már atommal vagy széllel gyártják a mesterséges fényt, akkor onnan, de az is fény, akkor is fényevõk vagyunk, nemdebár. Csak akkor nem vagyunk fényevõk, ha valamilyen kémiai módon csinálják a kaját, de azoknak a nyersanyagoknak a nagy része is valahogy az õsrobbanásból jött, és ott is volt egy baszott nagy villanás, tehát az is fény. Meg akkor, ha egy szimuláció részesei vagyunk, vagy ha egy idegen lény álma vagyunk, akkor sincs valós fény, csak gondolat. Ha találkozok azzal a lénnyel, jól pofán vágom, vagy leszopom, ha kell, hogy álmodjon már nekem egy idõkibõvítõ készüléket (idõgépet) amivel vissza tudok menni a múltba úgy hogy pofonvághassam magam, hogy térjek észhez, mielõtt még kialakult ez a szar helyzet.
Ma csináltam a palacsintához a túrót, steviával. Na annak nem édes, hanem furcsán savanykás íze van, ennél még a kapros túrós rétes (SIC!) is biztos finomabb. Elõtte egy órát túrtam a netet, hogy milyen lisztet ehetek, amiben nincs glutén, és aminek alacsony a glikémiája. Mégsem csinálhatok mindent csicseriborsóból meg cukkinibõl. Meg a végén úgyis mind elpusztulunk, akkor inkább pusztulok el a betegségben hamarabb, mint a sóvárgásban 30-35 év múlva. Sajos az erkély is közel, az örök gombamezõk is közel vannak, s ebben a fos esõs idõben virágzik a legjobban a gomba.
A héten szinte semmit nem csináltam, csak ültem itthon, nyomkodom a számítógépet, archiválom a rajta levõ dolgaim, közben nosztalgiázok, ami igazán nem feldobja, hanem melakólikussá teszi (aka depresszió) a hangulatom. S azon veszem észre magam, hogy az árulók sem érdekel. A gyerekek haza utaztak, a másik fiam most néz a közelben lakást, pedig ezt a városrész náluk tiltólistán volt, mi szeretjük, közel a vonat a reptérre, és ha menni kell, nem kell százasokat fizetni a parkolásért vagy a taxiért.
Holistartottam? A steviánál. Mikor megkóstoltam a túrót, szabályosan elsírtam magam, hogy én már többet édeset nem ehetek. Most lassan 1:30 van hajnalban, és a hasam kiabál, hogy enni kér, mint valami rossz újszülött.
Remélem a címmel nem bántottam meg senkit. Persze meghalni rosszabb mint salátát enni, bár az nekem kb ugyanaz.
